A művészettörténész visszaszól
Orbán ugyanazt üzeni híveinek, mint ellenfeleinek: kuss legyen. Emlékműről, és minden másról is.
Orbán ugyanazt üzeni híveinek, mint ellenfeleinek: kuss legyen. Emlékműről, és minden másról is.
Egy magányos lélek sorait olvashatjuk, akitől egyaránt távol áll a fennhéjázó gőg és az alantas kocsmai indulat, de a németek így megkapják, ami jár nekik, ám ebből nem következik, hogy a magyarokat hasonlóan sommásan lehetne megítélni. Viszont a zsidókat akkor sem kell említeni, ha róluk beszélünk – remélhetőleg ők is értenek majd a szóból.
Négyoldalas levelet írt Dávid Katalin Széchenyi-díjas művészettörténésznek a miniszterelnök a német megszállás áldozatainak emlékművével kapcsolatban. Orbán Viktor hosszan érvel a műalkotás mellett, az arról szóló vita pedig szerinte „nem haladja meg az olcsó politikai lökdösődés kocsmapultját” – olvasható az Origón, amely a teljes levelet közzétette.
II. János Pál inspirálta a tudományos kutatókat is azáltal, hogy témát adott nekik, és odafigyelt arra, hogy melyek a fontos kutatandó területek - mondta Dávid Katalin művészettörténész vasárnap II. János Pál pápa boldoggá avatása alkalmából az MTI megkeresésére.